Történetünk

AZ ÚJJÁSZÜLETETT DOROG-ESZTERGOMI BARLANGKUTATÁS

A BEBTE története 1989-től napjainkig

A tradicionális múltú Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport 1988-as megszűnésekor bizony sokan kételkedni kezdtek abban, hogy a csodálatos éveket megélt dorogi barlangász egylet valamikor is talpra áll.

Elsősorban magánéleti okok miatt – melyek közül a felnőttkorba lépő fiatalok családalapítása volt leginkább mérvadó – eltávolodtak azok a korábban meghatározó személyek, akiknek tapasztalata, tevékenysége nélkülözhetetlennek tűnt a barlangászcsoport fennmaradásához. Azonban néhány lelkes fiatal gondoskodott a szellemi örökség átmentéséről, és nem egészen egy esztendő múltán, ugyan átalakult formában, de a tradíciók folytatását szem előtt tartva új szervezet kezdte meg tevékenységét.

Az új társaság névadójául nem is választhatta volna méltóbb személy nevét , mint a két évvel korábban (1987-ben) elhunyt Benedek Endre dorogi bányafőmérnökét, aki lelkesedésének, kitartásának, örök optimizmusának és emberségének köszönhetően fiatalok példaképe lett.

A későbbi – 1992-ben létrejött Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) – jogelődje tehát 1989-ben alakult meg. A társaság az első években budapesti székhellyel, az Újpalotai Szabadidőközpont Rockenbauer Pál Természetjáró Szakosztályának barlangjáró csoportját alkotta.

Fogel Péter túravezető, a későbbi BEBTE első elnöke, budapesti természetjárókkal többször is ellátogatott a dorogi barlangászok „otthonába”, a Sátorkőpusztai-barlanghoz. A sokadik találkozásnak az lett az eredménye, hogy közös programok születtek és barátságok szövődtek a két csapat között. Az 1988-ban megszűnt Kadić csoport végsőkig kitartó tagjait (Fekete Ferencet, Lieber Tamást, Récsey Gábort, Tóth Istvánt) így sikerült „átmenteni” Budapestre.

Fogelék akkor még csak reménykedtek abban, hogy hamarosan Dorogon folytathatják barlangász tevékenységüket, és mindent megtettek azért, hogy ez bekövetkezzen. A Kadić Csoport által fenntartott Sátorkőpusztai-barlang képződményeinek fennmaradása múlott ezen. A barlang 1989-90-ben szabad préda volt; tönkretett bejárat, feltört vasrács, festékszóróval telefirkált falak jellemezték. Egyértelművé vált, hogy ha a fiatalok nem lépnek sürgősen, az egyébként szakmai körökben világhírnévnek örvendő üregrendszer képződményvilága minden bizonnyal teljes egészében megsemmisül.

A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat közbenjárásával Fogelék – mint a Benedek Endre Barlangjáró Csoport tagjai – a Sátorkőpusztai-barlang gondozói lehettek. A barlang 1990 szeptemberétől tehát ismét gondos kezekbe került. Az ajtót lezárták, és megkezdődhetett a helyreállítás. Az eltűnt képződmények helyére sajnos újak nem kerülhettek, de a járatok kitakarítása, az alsó szint törmeléktől való megtisztítása már az első években is sokat javított a helyzeten.

Időközben a szovjet csapatok hazánkból történő kivonása következtében felszabadult a Strázsa-hegyek térsége is. A korábbi katonai lőteret, harcászati gyakorlóteret több évtized után ismét a civil lakosság vehette birtokba. Sajnos akadtak olyan is, akik a „szabadság” kifejezésnek sajátos értelmet adtak. Nem számított, hogy a fokozott védelemre érdemes terület botanikai és zoológiai ritkaságok otthona, csak az, hogy végre egy olyan terület ahol minden feltétel adott például motokrossz pálya kijelölésére, vagy ahol töméntelen mennyiségben lehet homokot bányászni.

A barlangászok a tudatos környezet- és természetkárosítások ellen kívántak fellépni azzal, hogy rendszeres „őrjáratokat„ szerveztek, persze kezdetben mindenféle jogi háttér nélkül. Szerencsére sokszor a határozott fellépés is eredményes volt a szabálytalankodók elzavarására, féken tartására. Szerették volna, ha az önkéntes természetvédelmi munka csoportjuk nevében is megjelenik, ezért a „Barlangjáró” szócska mellé a „Természetvédő” is felkerült.

Időközben bővült a tagság, aminek egyenes következménye lett, hogy programjaik is változatosabbá váltak. A fiatalok felnőtté váltak, tájékozottabbak lettek, csapatuk szervezetileg megerősödött. Egyértelművé vált számukra, hogy ha tevékenységükhöz pénzt akarnak szerezni – márpedig pusztán a felszerelések megvásárlásához is nélkülözhetetlen volt ez –  valamint szeretnék, hogy a hivatalos szerveknél is komolyabban vegyék őket, lépniük kellett felfelé a szervezettség lépcsőfokán, vagyis nem halogathatták az egyesületté válást. Dr. Korinek Teréz ügyvéd segítségével, 1992 nyarára – egy jól sikerült aggteleki tábort követően – az összes dokumentum rendelkezésükre állt ahhoz, hogy a BEBTE a megyei bíróságon bejegyzését kérje.

Tulajdonképpen 1992. évet tekinthetjük a BEBTE hivatalos megalakulása időpontjának, ám ez csak névbeli, illetve adminisztratív változást jelentett az ekkor már három éve működő csapat életében. Nem állítunk tehát valótlant akkor sem, ha születésük évének 1989-et tekintjük.

Az egyesületté váláshoz egyébként egy konkrét pályázaton való részvétel segítette a csoportot. Az Autonómia Alapítvány (később Ökotárs) Partnership Programjára neveztek be egy lőtér-rehabilitációs programmal, aminek célja a Nagy-Strázsa-hegy térségében végzett nagyszabású fásítás volt. Később ugyan kiderült, hogy a faültetés hiábavaló volt (a több ezer csemete elpusztult), ám ez a konkrét program nyitotta meg a BEBTE későbbiekben már sikeressé vált, napjainkban is tartó programsorozatát.

Azért az 1991. évi kutatótábort sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ekkor készült új zár a barlangajtóra, illetve rács beépítésével megszüntették a „Denevérablakon” át történő közlekedést (a sziklafalban lévő hasadékon át korábban bárki szabadon bejuthatott a barlangba). A tábor eredményeként a barlang végpontjáról nagy mennyiségű törmelék is felszínre került.

Az egyesület irányítása, működtetése kellő komolyságot és rátermettséget igényelt a tagoktól. Jól eső érzéssel töltötte el őket, hogy egyre többen felfigyeltek munkájukra, ugyanakkor megnőtt az egyesülethez való csatlakozási kedv is.

A BEBTE első komolyabb programja az 1993-ban Varga László által szervezett és vezetett erdélyi körút volt, amelynek élményei alapján számos, későbbi külföldi út szerveződött. 1993 több tekintetben is mérföldkőnek számított. Az illetékes minisztérium – dr. Tardy János helyettes államtitkár közbenjárásával – ebben az évben hagyta jóvá a Sátorkőpusztai-barlang turisztikai célú idegenforgalmi hasznosítását. Megnyílt az út a hivatalos túraszervezések előtt. A kérvény benyújtására egyébként azért volt szükség, mert az ország területéről rengeteg érdeklődő jelentkezett barlangtúrára, és csak így lehetett biztosítani a biztonságos túrázás feltételeit.

A BEBTE 1993-ban környezetvédelmi programokat is zászlajára tűzött. Az Ökotárs Alapítvány szervezésében – amerikai környezetvédők által tartott – háromnapos gödi tréning tapasztalatait a két résztvevő, Lieber Tamás és Mielec Péter a dorogi lakossággal is megosztotta, mégpedig úgy, hogy lakossági fórumot szerveztek az amerikaiak részvételével. Talán ez az esemény is közrejátszott abban, hogy ezt követően a városi programokba is bevonták az egyesületet, illetve az önkormányzat számos környezetvédelmi kérdésben számított a tagság véleményére. És még mindig nem ért végett az 1993-as esztendő. Ez az év arról is emlékezetes volt, hogy ekkor született meg a gondolat; tenni kellene valamit a Dorog szomszédságában, Esztergom-Kertvárosban található Palatinus-bányatóért.

Az 1994. év – egy jól sikerült nyári aggteleki tábort leszámítva – különösebb események nélkül telt el. Nem úgy 1995, amikor egy tátrai, illetve erdélyi tábor nagyszerű élményeivel gazdagodhattak a résztvevők. Ugyanebben az évben szervezeti átalakulás is végbement, ennek első lépése volt a vezetőváltás. Fogel Péter helyett Lieber Tamás vette át az egyesület irányítását. 1995-ben felerősödött a Palatinus-tóért való tenni akarás, aminek eredménye egy lakossági fórum megtartása volt.

1996-ban ismét új fejezet kezdődött a BEBTE életében, ugyanis az egykori Kadić csoport meghatározó embereinek számító Benedek Anikó és Attila (Benedek Endre gyermekei), az általuk irányított esztergomi barlang- és természetjáró fiatalokkal csatlakoztak az egyesülethez. A tagság létszáma hirtelen megemelkedett (körülbelül 40 főre nőtt), és az újonnan csatlakozott csapattal a tevékenységi kör is kibővült. Első közösen szervezett program egy ünnepség megszervezése volt, mégpedig a Sátorkőpusztai-barlang felfedezésének 50. évfordulója tiszteletére. Az őszi program volt az utolsó alkalom, hogy együtt láthattuk a barlang felfedezőit. Jakucs László és Venkovits István utolsó alkalommal szállt alá az általuk feltárt barlangba, és az egy évvel később elhunyt Várhidi Károly is ekkor látogatott el utoljára Sátorkőre. A „nagy öregek” társaságában tett barlangtúrát egy délutáni emlékülés egészítette ki.

1996 novemberében a nyergesújfalui tűzoltók közreműködésével barlangot tisztítottak a BEBTE-sek. Magyarországon első ízben, tűzoltófecskendő segítségével mosták le a Sátorkőpusztai-barlang évtizedek során bekormozódott, bekoszolódott falfelületeit. A tűzoltós barlangfürdetésnek 1998-ban és 2004-ben volt folytatása. Ez utóbbi alkalommal az esztergomi lánglovagok is bekapcsolódtak az akcióba.

A BEBTE kezdeményezésére 1997-ben egy találkozóra is sor került Sátorkőpusztán, mégpedig a leendő Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei, a környező települések vezetői, valamint a helyi civil szervezetek képviselői között. Ennek az eseménynek lényege későbbiekre vonatkozó együttműködések kapcsolatok kialakítása volt. A programon a népszerű zenész, St. Martin rögtönzött szaxofonjátékát is meghallgathatták a barlanghoz érkező vendégek.

1997-től 2013-ig tartó akciósorozat vette kezdetét a Palatinus-tó kapcsán. A BEBTE évente egy, esetenként két alkalommal szervezett nagytakarítást, amelyhez az esztergom-kertvárosi és dorogi általános iskolák is csatlakoztak. Természetesen a „Palatinus-program” nemcsak szemétszedésről szól. Egy általános állapotfelmérés is megkezdődött az 1990-es évek végén, amelybe az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársai is bekapcsolódtak. Közreműködésükkel komoly tanulmányok, elemzések születettek a tó állapotára vonatkozóan, valamint megoldási javaslatok a hosszú távú fenntartásra. A BEBTE tótakarító akciójához a Sturcz Antal vezette esztergomi búvárok is csatlakoztak, s immáron közös szervezésben 2005-től négy alkalommal  víz alatti nagytakarítást is végeztek. A szintén több konténernyi hulladék kiemelése a víz alatt és felett ténykedő csoportok összehangolt munkájának eredménye volt.

Az 1990-es évek végétől napjainkig az időközben Közhasznúvá vált BEBTE programjait a nagyfokú változatosság jellemzi. A lehetőségek kiszélesedése az egyesület tevékenységében is tükröződik. Szinte megszámlálhatatlan hazai és külföldi túraprogramot szerveztek az elmúlt 6-8 évben, amely számos fiatalt csábított az egyesületet soraiba. A külföldi utak közül mindenképpen említésre méltók a dél-olaszországi vulkántúrák (2022-ig a tizenegyedik), amelyek eredményeit (publikációit) hazai tudományos körökben is elismerték, valamint 2017-2019 között három alkalommal szervezett norvégiai utazások. Ez utóbbiakból is számos cikk, előadás és kiállítás született.

A BEBTE már megalakulásakor nagy hangsúlyt fordított arra, hogy tevékenységéről, eredményeiről a nagyközönség is értesüljön. Számtalan újságcikk íródott az egyesület munkájáról, programjairól (több, országos jelentőségű ismeretterjesztő folyóiratban is megjelent). Az ismeretterjesztő tevékenység 1999-től kifejezettebbé vált az únyi Teleház létrehozásával, és az ún. Zöld Tablók telepítési programjának kezdetével (ezek működtetése egy évtized múltán okafogyottá vált).

A BEBTE 2001-től kibővítette tevékenysége palettáját. Ekkor rendezték meg első alkalommal Hohl Zoltán kezdeményezésére úgynevezett „Környezettudatos Játszónapjukat”, melyet 2013-ig szerveztek. A vakáció első napjához kapcsolódó rendezvény környezettudatos magatartásra ösztönözte a gyerekeket és felnőtteket, természetesen játékos formában.

A Palatinus-tó természetvédelmi programja mellett újabb feladatként jelent meg 2005-től a BEBTE Kenyérmezői-patak állapotfelmérését célzó programja, amely az „Öntsünk tiszta vizet a Dunába” címet viselte. A patak a 2004. évi vegyi szennyezés révén vált országos hírűvé. A BEBTE programjával azt igyekezett bizonyítani, hogy a vízfolyást több évtizede éri folyamatos szennyezés. Az egyesület kezdeményezte a szennyezőforrások felmérését, és párbeszédre törekedett a hatóságokkal a problémák mielőbbi orvoslása végett.

A BEBTE-ből a kilencvenes évek elején-közepén kivált tagok 2005-től egy újabb szervezetet is megalapítottak, Jakucs László Barlangkutató és Természetvédő Egyesület néven, mely a Budapesthez közeli Kevélyeken végzett feltáró-kutató munkát. A két szervezet együttműködéseként 2006 augusztusában a közel 20 éve lezárt Strázsa-barlang újbóli megnyitására is sor került. Később a Jakucs Csoport felbomlott, tagjai közül többen visszatértek anyaegyesületükhöz.

A BEBTE 2006. október 14-én tartotta emlékülését a Sátorkőpusztai-barlang feltárásának 60. évfordulója alkalmából. A rendezvényen a számos résztvevő között  dr. Jakucs László özvegye is részt vett.

2007-től napjainkig számos program (barlangtúrák, üzemlátogatások, magashegyi túrák, kirándulások) jellemzi a BEBTE programját a Sátorkőpusztai-barlangnál és a szomszédos Strázsa-barlangnál vállalt „kötelező” tevékenység mellett. Az előbbibe 1993 óta szerveznek látogatócsoportokat. Itt 2012-ben új szakaszt (Pünkösdi-ág) fedeztek fel, és egy nagyszabású  természetvédelmi célú tereprendezéssel tették látványosabbá a barlangot. Azóta a Strázsa-barlang végpontján is további járatok feltárásnak reményében zajlik a kutatás.

A barlang feltárásának új lendületet adott 2017-ben a Duna-Ipoly Nemzeti Park által végzett, pályázati forrásból megvalósított kiépítés. Az új műtárgyaknak (létrák, lépcsők, híd) köszönhetően megkezdődhetett a taposás alól felszabadult felületek szisztematikus takarítása. A hosszú évtizedek alatt leülepedett illetve letaposott szennyeződések eltávolítása, majd a felületek mosása után jelentősen megváltozott az addig megszokott kép; újra „életre kelt” a barlang. Előkerültek a kristályokkal díszített falak, de új, képződményekkel gazdagon borított járatok is megnyíltak. A legnagyobb átalakulás a Ferde-teremben történt, ahová egy hidat is beépítettek a látogatás megkönnyítése, valamint a képződmények védelme érdekében. A ferde-termi munkákkal párhuzamosan a Benedek Endre-terem keleti felét lezáró Disznófürdő-ág előtti szakasz takarítással egybekötött feltárása is megkezdődött. 2019-ben 10-15 köbméterre becsülhető az innen felszínre termelt anyagmennyiség. Ennek köszönhetően megnövekedett a tér, valamint látványos, kristályokkal borított felületek és különleges képződmények váltak láthatóvá.

2020-ban a COVID-pandémia a BEBTE tevékenységére is hatással volt. A korlátozások miatt túrák, utazások maradtak el, ám a barlangászok továbbra sem tétlenkedtek, energiájukat a Sátorkőpusztai-barlang feltárására fordították. Igaz csökkentett létszámmal, de heti 2-3 alkalommal is jelen voltak a barlangban. Év végére megközelítőleg 100 köbméternyi, korabeli bontásokból származó törmeléket hoztak felszínre. A feltárásnak köszönhetően megszépült a kristály-termi oldalág, majd a Benedek Endre-terem délnyugati és északkeleti szakaszán is látványos átalakulások történtek. A helyenként 1,5 méteres vastagságban felszedett agyag alól kristályos felületek tűntek elő, jelentősen megváltoztatva a barlang korábban megszokott képét. A Sátorkőpusztai-munkálatok 2021-ben az emléktáblával szemközti  szakaszon folytatódtak. Itt a tereprendezés során egy gipszkristályokkal díszített fülke került elő. Ősszel a délkeleti teremrészben, a gipszoszlopok előtti terület feltárását kezdték el. 2022 tavaszán ez a munka folytatódott ugyanakkor a Forrás feletti óriásdepó felszínre termelése is elindult.

A kutatómunkák természetesen a Strázsa-barlangban, és a bányaudvar felső részében 2020-ban feltárt Fejenállós-barlangban is folytatódnak.

A BEBTE a barlang kutatása mellett 2019-ben Ostyáni János ötletére a természetvédelmi szerepét is erősítendő, létrehozta a SZEMÉTIRTÓK csoportot (a név kiötlője Gábor Éva volt), amely környezettudatos szemléletformálással és akcióprogramok szervezésével lakókörnyezetük élhetőbbé tételéért fáradozik. A Szemétirtók irányítását 2024 februárjáig Gábor Éva és Lieber Tamás látták el, ekkor Bartal János vette át ezt a szerepet (A BEBTE 2021-ben Szemétirtók-irka néven iskolai füzetet is kiadott, elsősorban gyerekeknek szánt környezetvédelmi információkkal). 2020-ban Hartyán Csaba megalapította a BÁNYÁSZKÖR instant túramozgalmat, amely új színt hozott az egyesület életébe.

Az egyesület által gondozott Sátorkőpusztai- és Strázsa-barlangban dr. Surányi Gergely kutatásvezető irányításával a mai napig nagy lendülettel zajlanak a kutatómunkák –  sőt ezt a tevékenységet 2023-tól Benkovics Barnabás kezdeményezésére a Kis-Strázsa-hegyi-hasadékbarlangra (másnéven Tüskés-barlang) is kiterjesztették.

A BEBTE 2023-tól szakmai együttműködés keretében feladatot vállalt az Aggteleki Nemzeti Park idegenforgalmi barlangjaiban zajló túravezetésekben. Részben ennek, részben a Sátorkőpusztai-barlangban végzett látogatónapi feladatoknak köszönhetően az egyesület 9 tagja vett részt egy, 2024 februárjában Szögligeten tartott négy napos barlangi idegenvezetői konferencián.

[A szöveg frissítve: 2024. február 19.]

Lieber Tamás

A SZERVEZETT DOROGI BARLANGKUTATÁS KEZDETE

1958. november 28-án 12 fej hajolt egy térkép fölé Dorogon a Tájmúzeum helyiségében az asztal körül. Volt közöttük diák, geológus, könyvelő, adminisztrátor, bányamérnök, sőt a múzeum igazgatója is ott ült ugyanolyan izgalommal, mint a többiek. Mindenkit egyetlen vonzalom hozott egybe: a különös föld alatti világ, a barlangok igézete.

Ebből a kis társaságból (Benedek Endre, ifj. Benedek Endre, Benedek Anikó, Kiss Dezső, Kovács Béla, Kovács Béláné, Kovács Kálmán, Solymár Judit, Szedlacsek Károly, Szepessy Géza igazgató, Tóth Mária, Weisz Magdolna) alakult meg a dorogi barlangkutató szakkör Benedek Endre bányafőmérnök vezetésével, amely egy év múlva Kadić Ottokár, hírneves régész és barlangkutató nevét vette fel.

A nagy izgalom és vonzalom tárgya pedig, ami mindannyiunkat elvarázsolta, egy olyan barlang volt, ami azelőtt és azután is sok-sok ember szemében vált a csodák birodalmává: a Sátorkőpusztai-kristálybarlang

A tél során egy-két barlanglátogatásra került sor, s inkább felderítő utak voltak ezek, nem annyira kutatómunka: a kis csoport megismerkedett a környék barlangjaival. A dorogi „népes” (munkás kisvasút) segítségével bejártuk azokat az üregeket, melyek mások előtt nehezebben voltak elérhetők: a dorog-tokod-sárisápi szénmezőket rejtő karsztterület természetes üregeit, melyeket a hajdan feltörő forró vizek alakítottak ki, de a bányászat rátalált, és némelyiket karsztvízzel árasztotta el, földalatti tavakat, vízzel elárasztott, kristályokkal borított ”kincseskamrákat” hozva létre bennük.

1959 tavasza az igazi munka megindulását jelentette a kis csoport számára, amely akkorra már 20 főre gyarapodott. A Sátorkőpusztai-barlang titokzatos mélységébe megbízható drótkötélhágcsó vitte a fiatalokat, akik belekóstolhattak a barlangi fotózás, térképezés és feltárás élvezetébe. Benedek Endre irányítása mellett speciális szerszámok készültek: rövidnyelű lapátok-csákányok, széles szájú vödrök, rövid csúszdák melyek a törmelék szállítását segítették. Nyárra, már az akkor megalakuló MKBT (Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat – a továbbiakban csak Társulat) felé is kapcsolatot teremtett csoportunk. Tagjaink a Társulat soraiba álltak, a szervezett barlangkutatást erősítve.

Kialakult a kutatási terv, amely több évig adott munkát a fiatal csoportnak. Hiszen a Sátorkőpusztai-barlang további kutatása mellett a barlang járatainak gondozása, a bejárhatóság megkönnyítése is fontos volt, mert egyre több és több ember érkezett kíváncsian a Nagy-Strázsa-hegyre, hogy láthassák a földalatti „csodavilágot”. A „nagy” barlangon kívül – más üregek után kutatva – megkezdtük a környék tüzetes átvizsgálását.  Elsőként a Strázsa-hegy Dorog felé néző sziklakapuja (Tündérkapu) alatt sejthető üregek feltárása indult meg, itt ugyanis a megkutatásra három pont is kínálkozott. Mégsem adta meg magát könnyen a sziklakapu: három és fél évig tartó szívós és kemény „bányászkodás” után nyíltak meg a Strázsa-barlang gyönyörű képződményekkel borított kisebb üregei, a kitartóan és fáradhatatlanul ásó-csákányozó, csilléző csapat előtt.

30 év eseményeit nehéz röviden-tömören leírni, hiszen szinte minden szabadidőnket, ünnepnapokat ott és együtt töltöttük, számtalan élményt, kedves percet, bánatot-örömet értünk meg. Talán egy-két eseményt érdemes mégis kiemelni, mert meghatározóak voltak a társaság és a barlang „életében”.

1960 tavasza: a mérések alapján kőbányászok segítségével az első kis terem alsó részének berobbantásával kényelmes bejárat, fogadóterem kialakítása. Az áttört falba masszív ajtó beillesztésével zárható lett a barlang. A régi, felső bejárat üregébe rácsos ablak került. Az egyéb kívülről bevezető kisebb üregeket eltömtük, bebetonoztuk.  A sziklakapura tábla került, amely tudatta az arra járókkal, hogy a barlang természetvédelem alatt áll.

1961-ben megtörtént a terület egyéb karsztos képződményeinek, üregeinek teljes felmérése, térképezése. Augusztusban kéthetes tábort szerveztünk a Kesztölc melletti Klastrompusztán, a tó partján. Célunk, az ottani barlangok bejárásán kívül a nagyon ígéretesnek tűnő Pilisnyergi-víznyelőbarlang feltárása volt. A munkák még ebben az évben megindultak de egyelőre csak részleges sikerek születtek.

1962 a siker éve volt. Csoportunk vállalta a Társulati vándorgyűlés megszervezését Dorogon. Ez alkalommal a bányabeli üregek megtekintése mellett az akkor frissen feltárt Strázsa-barlang bejárására is sor került.

Augusztusban újabb tábor Klastrompusztán: kitartó munka során megnyílt a Pilisnyergi-víznyelő 24 méter mélyre vezető függőleges aknája. Elkészült a barlangszáj ácsolattal történő biztosítása, és az álfenék alatti törmelékben újabb járat felfedezésének lehetősége kínálkozott.

1963-ban a Sátorkői-barlang mélyén lévő forrás mellett, ácsolt függőleges akna kihajtásával megkezdtük a Kadić-szakasz feltárását. Ajtó zárta le a Strázsa-barlang felső üregeinek bejáratát, sínpályával, csillével szállítottuk ki az üregek kemény homokkitöltését.

Újabb tábor Klastromon: a víznyelő bontása mellett összefüggéseket kerestünk a Leány- és Legény-barlangok között, eredménytelenül (ennek beigazolódása a 90-es évek derekán következett be – szerk. megjegyz.). Mindeközben állandó problémák Sátorkőpusztán: az erősnek hitt, páncélozott ajtót szinte hetente betörték, állandó gondot okozva. Ilyenkor ajtójavítás, szerelés következett és gyakran sírva tapasztaltuk: megint kevesebb kristálycsoda vár bennünket a föld alatt, ugyanis szinte minden hívatlan látogató emlékkel távozott…

1965-ben a magyar természetvédelmi törvény talán első érvényesítési kísérlete volt, amikor a Komárom megyei bíróság a barlangot rongáló fiatalok tettenérése után ítéletet hozott, természeti értékek rongálóit megbüntetve. A fiatalkorúak büntetésének egyik pontja: jóvátételi munka végzése a barlang helyreállítási, javítási munkáinál. A szigorú szankció eredménye: a két fiú 3 évig kitartó barlangász lett, sőt később felnőttként is gyakran segítettek bennünket.

1975-ben megnyílt a Kadić-szakasz, miután a korábbi sziklák közötti keskeny rések helyett – a kőtömbök eltávolításával – komoly keretácsolattal ellátott függőaknát kialakítva sikerült a törmelék alatt húzódó járatokat elérni. Tíz méteres függőakna alján nyílt meg az oldalra vezető folyosórész, melyet tovább ásva, 17 méteres mélységig folytattunk. Itt a járat már oldalirányban, a barlang forrás felöli oldalán, a terem falai alá nyúlt, de mindvégig laza, sáros törmelék között folytatódott.

1978-ban az ácsolat megcsúszott, meg kellett javítani, kicserélni. Újabb, hosszabb bányafákat kellett lecipelni az alsó terembe, ott faragni, illeszteni, tűzni. De az újabb ácsolatot is „megtámadta” a forrás vize. Ismételt megcsúszás után be kellett látni, itt nagyobb a veszély, mint korábban.

1980 – az eredmény: 17 méter mélység, 23 méter ferdén haladó folyosók, kisebb termek, üregek, pazar kristályok – és a beomló ácsolat.

Ezt követően a Sátorkői-barlangban a járatok rendezése, tisztántartása, látogatások szervezése, lebonyolítása, mérések végzése (ha nem tűntek el a műszerek) maradt a tevékenység gerince. A veszélyessé vált alsó üregeket lezártuk.

A Strázsa-barlang feltárása óta ugyanúgy szenvedett, mint testvére. A sokadik betörés után határoztunk úgy, hogy véglegesen meg kell akadályozni minden kártételt. Egyetlen lehetséges mód, megszüntetni a bejárhatóságot. Az ajtót néhány köbméter törmelékkel befedtük (a maradék sínpályát azóta ellopták).

A Pilisnyergi-víznyelőnél e közben a pilisi Parkerdő segítségével faház épült, ahol rendszeres munkához sikerült kialakítani a feltételeket. A víznyelő függőlegesen bordázott, éles sziklafalai között évről-évre mélyebbre hatoltunk, amíg végül 43 méter mért járathossz után – amely zömmel függőlegesen halad 28 méteres mélységig – elszűkülő járat nehezítette a feltárást (ez ma is a végpont).

A 30 év eredményeit nehéz lenne néhány sorban felsorolni. Egy valami azonban feltétlenül fontos: a csoport mindenkori vonzásába kerülő fiatalok természet iránti szeretetének, érdeklődésének felkeltése. Ez alatt az idő alatt több száz fiatal került közénk, akik hosszabb-rövidebb ideig járva a föld mélyén rejtőző titkok világát, életük végéig tartó hatást, élményeket kaptak, melyeket ma is őriznek, sokszor gyermekeiket is elhozzák fiatalságuk színhelyére, a Sátorkőpusztai-barlanghoz.

A 30 évből 25 évig Benedek Endre irányította, nevelte a csoportot. Édesapám, aki lelkével, emberszeretetével, a természet iránti alázatos tiszteletével mindannyiunk számára – kimondva és kimondatlanul – példát adott emberségből, derűs, kitartó egyéniségével a fiatalokat is arra az útra vezetve, melyen ő élete végéig járt.

Madarasné Benedek Anikó

Médiapartnerünk